1.
2.
3.
4.
5.
Média
1.
2.
3.
4.
5.
Lemondott napi 400 ezer utasról a Fidesz? | 2014.07.28

Aláírásokat gyűjt az MSZP azért, hogy a 3-as metró felújítását minél hamarabb kezdjék el. Erről Kunhalmi Ágnes, az MSZP budapesti elnöke beszélt a Határ úti metrómegállónál tartott sajtótájékoztatóján.

A képviselő kijelentette, nem elég, hogy a kormány garanciát vállal, hiteget és lenézi a budapestieket, a felújítást azonnal el kell kezdeni.

Emlékeztetett arra, hogy egy héttel korábban a Nyugati pályaudvarnál füstölt a metró. Mint mondta, az elmúlt két évben 52 alkalommal állt le a forgalom ezen a vonalon, amelyen 400 ezer ember utazik naponta, akiknek a megélhetése, munkahelye csak a 3-as metrón keresztül érhető el.

Tarlós István főpolgármester azon nyilatkozatával kapcsolatban, mi szerint „A metró nem életveszélyes, de azzá válhat.”, a szocialista politikus elmondta, kormányzati szinten és a fővárosban is „pingpongoznak a 3-as metró ügyével”.

Véleménye szerint a Fidesz „forró krumpliként dobálja a most már végstádiumban lévő 3-as metró ügyét”, több százezer utassal játszik „orosz rulettet” naponta. Szerinte ezt bizonyítja az is, hogy Lázár János áthúzta a budapesti fejlesztési forrásokat, melynek következtében április óta nem érkezett uniós fejlesztési pénz.

Nem hallgatják meg az emberek hangját – mondta – ezért ezzel az aláírásgyűjtéssel ezeket a hangtalan tömegeket képviseljük – tette hozzá.

Ha Tarlós István nem lesz képes „kitaposni” a saját kormányából a felújítást, akkor „kitapossák” az aláírók, illetve őszre a főváros lakosai – jelentette ki.

Az aláírásokat a 3-as metró vonalán minden megállóban, az MSZP helyi irodáiban, valamint a párt Jókai utcai székházában gyűjtik.

 
 
TovábbTovább
BezárBezár
Tarlós István és Wintermantel Zsolt mellébeszél metróügyben | 2014.07.28
Tarlós István főpolgármester és Wintermantel Zsolt fővárosi közlekedési tanácsnok hétfői sajtóközleményükben mindenről írnak, csak a valóságról nem. Amit metrófelújításokról és metróépítésről írnak, az egyszerűen nem igaz. A fideszes politikusok állításai tételesen cáfolhatók.

1. Egyszerűen nem igaz Tarlós István és Wintermantel Zsolt azon állítása, miszerint a kisföldalatti szerelvényeihez korábban „hozzá se nyúltak”. A földalatti felújítása során 1996-ban felújították a földalatti járműveit, új fényezést, üléseket, borítást, padlóburkolatot és lámpatesteket kaptak. Kicserélték az alagútkerekeket és a forgóvázakat, valamint megújult az ajtók működtetése.

2. Az M2-es metró felújítása a városban élők érdekében folyt négy éven át. A rengeteg utast szállító metrót csak szakaszosan lehetett lezárni a közlekedés fenntartása mellett, a vonal teljes lezárása a város megbénulását okozta volna. Talán nem véletlen, hogy Tarlós István vezetése mellett az M3-as metró síncseréjét is hétvégenként végzik, a hétköznapi metróleállítás ugyanis ellehetetlenítené a budapestiek közlekedését.
Az sem igaz, hogy az M2-es metró új járműveit 2010 után szerezték be. Az első új metrók 2009 elején már Budapesten voltak, a világszerte problémamentesen közlekedő típus budapesti forgalomba állítását a kormányváltás után a kormány alá rendelt Nemzeti Közlekedési Hatóság állította le 2010 nyarán. Azzal is kár érvelni, hogy az M2-es metró biztosítóberendezéseit csak 2013-ban cserélték ki, hiszen a főpolgármesternek mérnökként tudnia kellene, hogy az új berendezések beépítésével meg kellett várni, hogy kizárólag az új metrószerelvények fussanak a vonalon.

3. Közismert, hogy az M4-es metró építését az első Orbán-kormány akadályozta meg a „gazdag országok luxusára” hivatkozva. A metró végül a baloldali kormányok támogatásával kezdett épülni, 2007-ben már az alagutak készültek, 2010-ben pedig szerkezetkész állapotban volt a metró. Tarlós István városvezetésének további csaknem 4 év kellett ahhoz, hogy a fennmaradó munkákat elvégezze. A fideszes vezetés azóta sem tett semmit annak érdekében, hogy a metróépítés második szakaszát folytatni lehessen, noha tudnia kellene, hogy jelenlegi hosszában az új vonal nem tölti be eredetileg tervezett funkcióját.

4. Az M3-as metró meghosszabbítása és felújítása már Budapest 2008-as Integrált Városfejlesztési Stratégiájában is szerepelt és a BKV-nál is készültek a felújításra vonatkozó tanulmányok. 2010 előtt a Fővárosi Közgyűlés jóváhagyásával a metró járművei is átestek olyan nagyobb alkatrészcseréken és javításokon, amely meghosszabbította a szerelvények élettartamát. Távolról sem igaz tehát, hogy az előző városvezetés és a közgyűlés nem foglalkozott a témával.

Arra kérem Tarlós Istvánt és Wintermantel Zsoltot, hogy az október 12-ig hátralévő időszakban inkább a 3-as metró felújításának elindításáért dolgozzanak, ne mellébeszéléssel és tények elfedésével mulassák azt a kis időt.

Kunhalmi Ágnes
az MSZP budapesti elnöke

 
 
TovábbTovább
BezárBezár
Elfogadhatatlan az AB döntése | 2014.07.22

Az MSZP elfogadhatatlannak tartja az Alkotmánybíróság hétfői döntését a Fővárosi Közgyűlés megválasztásának alapvető szabályaival kapcsolatban, mert az szerintük a Fideszt segíti abban, hogy támogatottságánál sokkal jobb eredményt elérve szerezzen többséget Budapesten.

Horváth Csaba, az MSZP fővárosi frakcióvezetője hétfői sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, a demokrácia utolsó bástyája is elesett, miután az alaptörvényt tiszteletben tartó bírák, már kisebbségben vannak az AB-ben. Kijelentette: a testület a Fidesz választási csalásról szóló javaslatát erősítette meg.

Felhívta a figyelmet Paczolay Péter AB-elnök véleményére, miszerint a választási törvény módosítása alaptörvényellenes. 

Hangsúlyozta, a Fidesz választási csalásra készül Budapesten és ennek lehetőségét nem hárította el minden elemében az AB, amely nem változtatott érdemben a jogszabályon a tekintetben, hogy a választást arányosabbá tegye. Horváth Csaba szerint, így nem a többség akarata érvényesül a fővárosban. Úgy vélte, ezt a problémát a kettős többség elve sem oldja meg.

A nagyobbik kormánypárt szerinte az ellenzék megosztására tett kísérletet, ezért, hogy "ne a Fidesz kottájából játszanak", Horváth Csaba teljes ellenzéki összefogást tartott szükségesnek.

Felidézte korábbi kifogásaikat a Fővárosi Önkormányzati választást is meghatározó törvénnyel kapcsolatban, a többi közt azt, hogy például az V. kerületiek, akár ötöd-hatod annyi szavazattal delegálhatnak tagot a Fővárosi Közgyűlésbe, mint a XI. kerületiek.

Az AB hétfőn kimondta, egy részletszabály kivételével alkotmányosak a Fővárosi Közgyűlés megválasztásának alapvető szabályai; alaptörvénybe ütköző a közgyűlés megválasztásával kapcsolatban a kompenzációs listás mandátumszerzés súlyozott számításának módja, ezért a rendelkezést megsemmisítette az AB.

 
 
TovábbTovább
BezárBezár
Orosz rulett | 2014.07.16

Aláírásgyűjtést kezd a fővárosi MSZP a 3-as metró mielőbbi felújítása érdekében - jelentette be Kunhalmi Ágnes szerdán Budapesten.

Az MSZP budapesti elnöke a 3-as metró Nyugati téri bejáratánál tartott sajtótájékoztatón bírálta Tarlós István főpolgármester szerinte egymásnak ellentmondó nyilatkozatait a metróvonal állapotával kapcsolatban. Egyik nap azt mondja, semmi probléma, a másik nap "kínkeservesen elismeri", ha nem lesz azonnal forrás, akkor tragédia is történhet - közölte.

Úgy értékelte, Tarlós István és a főváros fideszes vezetése orosz rulettet játszik a budapesti emberek életével.

A politikus emlékeztetett arra, hogy kedden füstölés miatt leállították a metrót. Nem ez az első eset, de attól félünk nem is az utolsó. Ha nem kezdődik el a 3-as metró felújítása azonnal, akkor hatalmas problémák lesznek - tette hozzá.

Az országgyűlési képviselő közölte, az aláírásgyűjtéssel az a céljuk, hogy képviseljék a metróval naponta utazó "hangtalan" embereket a "tehetetlen és tehetségtelen kormány és a tehetségtelen főváros" előtt.

Kunhalmi Ágnes elmondta, Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter "egy tollvonással áthúzta" a fővárosra jutó fejlesztési forrásokat. Úgy fogalmazott, azok a külvárosi emberek, akik csak a 3-as metróval járhatnak munkába, sokkal többet érdemelnek, nekik nincs Audi A8-uk. "Én tudom azt, hogy a Fideszt nem érdekli a külvárosi lakosság" - mondta, megjegyezve, hogy tavasszal majdnem minden olyan kerületben baloldali győzelem született, ahol a 3-as metró halad.

Horváth Csaba, az MSZP fővárosi frakcióvezetője szerint a BKV esetleges állami kézbe vétele nem oldja meg a műszaki problémákat, ezért nem is támogatják azt. Az állam nem jelent garanciát arra, hogy felújítják a metrót, az államosítással sokkal rosszabb lett az oktatás, a kórházak helyzete is - mondta.

Szerinte Tarlós Istvánnak azért kell mennie néhány hónap múlva, mert Budapest csak így tud megmaradni, ugyanis a főpolgármester "szolgalelkű báb", aki Orbán Viktort szolgálja és nem a budapestieket.

Kérdésre válaszolva beszélt arról, 2010 előtt megtörténtek az előkészületek arra, hogy a 4-es metró befejezése után haladéktalanul elkezdjék a rekonstrukciót. Az állagmegóvás zajlik, de ma már azon túli felújítás kell; a síncsere egy-két évre jelenthet megoldást - hangsúlyozta, hozzátéve, hogy 3-4 évre nem lehet elhalasztani ezt a beruházást.

A sajtótájékoztatóról készült videót itt lehet megnézni:www.youtube.com/watch

 
 
TovábbTovább
BezárBezár
Nyílt levél Bucsek Gábor budapesti rendőrfőkapitánynak | 2014.07.03
Tisztelt Rendőrfőkapitány Úr!

Mindenekelőtt engedje meg, hogy friss kinevezéséhez magam és a fővárosi szocialisták nevében ezúton is gratuláljak. Az egyhangú közgyűlési támogatás többek között annak az ígéretének is szólt, melyben Ön a fővárosi közbiztonság „magasabb szintre emelését” tűzte ki célul.

Mint azt Ön is tudja, Budapest közbiztonsága már munkába állásnak első napjaiban komoly próbatételnek lesz kitéve: a hagyományosan évente megrendezett, most július 5-én sorra kerülő LMBTQ-felvonulás, a Budapest Pride körülményei régóta összetett feladat elé állítják a budapesti rendvédelmi szerveket.

Idén is tarthatunk attól, hogy a menet kapcsán magasba csapnak az indulatok, s ez akár helyszíni, tettleges bűncselekményekbe is torkollhat. Az elmúlt években sajnos több alkalommal is láttunk példát arra, hogy szélsőséges csoportok a békés felvonulókra támadtak.

A rendezvény résztvevőinek megtámadása elfogadhatatlan. A Pride világszerte az egyenlőség, a sokszínűség, az elfogadás és a tolerancia ünnepe. Uniós partnereink nagykövetségei a napokban tucatszám biztosították kiemelt figyelmükről és támogatásukról a hétvégi rendezvényt. A Budapest Pride-hoz tavaly óta számos nagyvállalat, szervezet és közösség csatlakozott, így fejezve ki nyitottságukat, amely megkérdőjelezhetetlen európai érték.

Magam is úgy gondolom, hogy e tekintetben Budapestnek Berlin és Bécs, nem pedig Belgrád és Moszkva példáját kell követnie; a felvonulókat minden atrocitástól meg kell védeni!

Tekintettel arra, hogy a melegfelvonulással azonos időpontra és azonos helyszínre ellentüntetést is bejelentettek, különösen fontos, hogy a rendőrség felkészülten nézzen szembe a problémával. Mindezek alapján sürgős tájékoztatását kérem arról, pontosan milyen szakmai előkészületeket tettek és tesznek a békés joggyakorlás biztosítására és a jogsértések megelőzésére.

Budapesti polgárként elvárásom, fővárosi képviselőként pedig kötelességem, hogy tisztában legyek azzal: a rendőrség a melegfelvonulás idején is megfelelően szavatolja a közbiztonság fenntartását, a felvonulók békés joggyakorlását és a főváros polgárainak háborítatlanságát.

Gyors és részletes tájékoztatását előre is köszönöm!

Budapest, 2014. július 3.

Üdvözlettel:

Horváth Csaba,
fővárosi frakcióvezető, MSZP

 
 
TovábbTovább
BezárBezár
Civil és politikai összefogás kell a fővárosban a Fidesz leváltásához | 2014.06.30
Civil kurázsi és politikai összefogás kell annak érdekében, hogy a baloldal leváltsa a Fideszt a fővárosban az őszi önkormányzati választásokon - jelentette ki a Fővárosi Közgyűlés szocialista frakciójának vezetője a közgyűlés hétfői ülését megelőző sajtótájékoztatón.

Horváth Csaba hangsúlyozta, hogy az összefogás segítségével és minden jogi eszközzel meg kívánják akadályozni a Városliget tönkretételét, a múzeumi negyed megvalósítását.
    
Az ellenzéki politikus tisztességtelennek nevezte, hogy "a leköszönő önkormányzat és főpolgármester" még fontos döntéseket hoz.
    
Úgy vélekedett, hogy a főpolgármester tovább rombol és kiárusítja a családi ezüstöt: a hűtlen kezelést súrolja az a tervezett döntés, amelynek keretében a főváros értékesíteni kívánja a Főgáz-részvénypakettet. Emellett "a legembertelenebb előterjesztésnek" nevezte Horváth Csaba "a szociálisnak csúfolt temetés" bevezetését.
    
Tüttő Kata fővárosi MSZP-s képviselő azt mondta, hogy a mostani a főváros "egyik legbotrányosabb közgyűlése", mert néhány percben akarnak áterőltetni a város sorsát évtizedekre meghatározó előterjesztéseket, mint például a 2020-ig szóló közlekedési koncepciót.
    
Botrányos, hogy a közbringarendszer, a BuBi egész nyáron nem működik majd, a vízművek egy közbeszerzési szabálytalanság miatt elveszített 400 millió forintnyi uniós támogatást, és a 3-as metró felújítására egyetlen fillér nincs - mondta.
    
Kifogásolta, hogy a Budapesti Közlekedési Központ egy budai luxuslakás árát, 190 millió forintot kíván elkölteni egy 83 négyzetméteres Határ úti ügyfélközpont kialakítására és 54 milliót 54 margitszigeti parkoló megvalósítására.

 
 
TovábbTovább
BezárBezár
Az MSZP közös baloldali jelöltek indítását javasolja Budapesten | 2014.06.28

Az MSZP közös jelöltek indítását javasolja a baloldali pártoknak Budapesten az önkormányzati választáson - jelentette be Horváth Csaba, a párt fővárosi frakcióvezetője szombaton sajtótájékoztatón.

A győzelem stratégiája a teljes összefogás, a legjobb ajánlatot kell a budapestieknek tenni - indokolta a kezdeményezést Horváth Csaba.

"A budapestiek többet érdemelnének, mint csak a Fidesz" - fogalmazott, hozzátéve, hogy ezért és a Fidesz által módosított választási törvény miatt javasolják a teljes összefogást.

Horváth Csaba szerint április 6. azt bizonyította, hogy győzni lehet Budapesten az összefogással, május 25. pedig azt, hogy a külön indulással csak veszíteni lehet.

Hozzátette: minden kerületben teljes összefogás kell, közös jelölt, közös lista, valamint közös főpolgármester-jelölt. A politikus azt javasolta, hogy "a vitatott helyeken" a közel azonos támogatottságú jelöltek között aláírásgyűjtéssel döntsenek.

A főpolgármester- és a 23 kerületi polgármesterjelölt mellett 297 önkormányzati képviselői körzetben javasolnak közös jelölteket indítani - ismertette.

Horváth Csaba véleménye szerint a május 25-ei európai parlamenti választás nem az egyetlen értékmérő, amely a megállapodás politikai alapjait rendezi. Az önkormányzatiság lényege a beágyazottság, valamint az, hogy a civil szervezetek támogatják-e a jelöltet - fejtette ki, fontosnak nevezve a szervezeti erőt és a kampányképességet is.

A sajtótájékoztatót itt lehet megtekinteni:http://www.youtube.com/watch?v=ojJHaPsuys4

 
 
TovábbTovább
BezárBezár
Tarlós "elsunnyogta" az állásfoglalást | 2014.06.27

Határozatképtelenség miatt elmaradt a Fővárosi Közgyűlés péntek esti, MSZP-s képviselők által kezdeményezett rendkívüli ülése.

Horváth Csaba, az MSZP budapesti frakcióvezetője és Tüttő Kata fővárosi szocialista képviselő a sikertelen ülés után újságíróknak azt mondta: Tarlós István cinizmusát és konszenzuskeresésre való alkalmatlanságát mutatja, hogy a főpolgármester pénteken 19 órára hívta össze azt a rendkívüli ülést, amelyen az MSZP a fővárost érintő legfontosabb kérdéseket kívánta megtárgyalni.

Horváth Csaba hozzátette, a főpolgármester ezzel "elsunnyogta", hogy állást foglaljon az önkormányzati és választójogi törvény legutóbbi, a Fővárosi Közgyűlés jövőbeli összetételéről szóló módosításáról. A szocialisták emellett azt is szerették volna elérni, hogy a képviselők állást foglaljanak Lázár Jánosnak, a Miniszterelnökséget vezető miniszternek szerintük "Budapest-ellenes" intézkedéseiről, valamint a fővárosi vállalatok tervezett államosításáról.

A sajtótájékoztató itt tekinthető meg: www.youtube.com/watch

 
 
TovábbTovább
BezárBezár
A demokrácia megcsúfolása Budapesten | 2014.06.27

Tarlós István főpolgármester ugyanúgy megalázza a választókat, mint Orbán Viktor miniszterelnök, mivel nem áll ki a budapestiek érdekeiért - közölte a párt fővárosi frakcióvezetője pénteken Budapesten sajtótájékoztatón.

Horváth Csaba azt mondta, Tarlós István ismét bebizonyította, hogy Orbán Viktor legjobb tanítványa, ugyanolyan "arrogáns, pökhendi, nagyképű, mint a főnöke", lesöpri az asztalról a fontos kérdéseket. Emlékeztetett arra, az MSZP kezdeményezésére péntek este rendkívüli ülést tart a Fővárosi Közgyűlés, mert a főpolgármester az elmúlt időszakban "lapított" a várost súlyosan érintő döntések, a város közművagyonának államosítása, "a választási csalással egyenértékű" új önkormányzati választási szabályok kapcsán.

Véleménye szerint Budapest a rendszerváltás óta nem volt ilyen rossz helyzetben, 40 százalékkal csökkent a főváros költségvetése, a Fidesz nyílt háborút folytat a főváros ellen.

Tarlós István az arrogáns politikát fogja folyatni a hétfői soron következő közgyűlésen is, amikor több mint száz napirendbe lesz sűrítve a Budapest-ellenes árulás - tette hozzá.

Horváth Csaba közölte, Tarlós István, aki szerinte a város "leköszönő polgármestere", már nem akarja megszolgálni a fizetését. "Jobban is járnánk, ha nem járna be", felmondását töltené rossz minőségű munkavállalóként - mondta.

Tüttő Kata fővárosi frakcióvezető-helyettes kérdésre válaszolva cáfolta a közgyűlést összehívó főpolgármesteri levélben foglaltakat, hogy nem jelölték meg a rendkívüli közgyűlés napirendjét. Mint mondta, az MSZP megküldte a napirendet, és ha Tarlós István ismerné saját hivatali szervezeti és működési szabályzatát, akkor tudná, hogy az előterjesztések előkészítése az ő feladata.

Megjegyezte, a közgyűlést erre a napra és este hét órára kezdeményezték.

Indoklása szerint a rendkívüli közgyűlést azért kezdeményezték, mert a főpolgármester - pedig kellett volna - "elfelejtett" közgyűlést összehívni májusban és júniusban. A másik oka az - folytatta -, hogy a kormány eldöntötte, hogy törli azt a szót Budapest neve mögül, hogy főváros. Erre példaként a minisztériumok elköltöztetésének tervét említette, amire a főpolgármester nem reagált.

Tüttő Kata szerint miközben a sajtó azzal van tele, hogy fogja a kormány elvenni Budapest vagyonát, egyetlen fővárosi testületben sem esett szó erről

A képviselő érdekesnek nevezte a hétfői napirendet is, azon ugyanis zárt ülés keretében szerepel a Fővárosi Gázművek többségi részvénycsomagjának eladása a magyar államnak.

A politikus a problémák közé sorolta a négy éve zárva tartó Rácfürdőt, a Bubit, az 1-es villamos felújítását, a 3-as metrót.

A sajtótájékoztatót itt lehet megkekinteni:www.youtube.com/watch

 
 
TovábbTovább
BezárBezár
Tarlós vállalkozója hatástanulmány nélkül fúrta keresztbe a Kisföldalattit | 2014.06.26
Lázár János átvitt értelemben, a BKK kivitelezője viszont szó szerint fúrja a jobb sorsra érdemes Kisföldalattit. Noha a földalatti meghosszabbításának gondolata évek óta napirenden van, a mai hírek szerint hosszabbítás helyett inkább keresztbe fúrták a vonalat. Az is elképzelhető, hogy a BKK az 1-es metró és az 1-es villamos összekötésén dolgozik, csak eddig nem tudtunk róla.

Komolyra fordítva: a helyzet korántsem ilyen vicces. Körülbelül egy hétig pótlóbuszok szállítják az utasokat az Oktogon és a Mexikói út között, az 1-es villamos felújításának kivitelezője ugyanis átfúrta a Millenniumi Földalatti födémjét. Csak a szerencsének köszönhető, hogy nem történt komolyabb baleset és nem sérült meg senki.
 
Noha győzelmi jelentéseiben a BKK csak kisebb hibákról számol be, az 1-es villamos felújítását egyre több botrány övezi. Mindez ugyanúgy a BKK vezetésének hozzá nem értését és a városvezetés nemtörődömségét bizonyítja, mint a sírból visszahozott villamostender, a Széll Kálmán tér elveszni látszó felújítása vagy a már biztosan elbukott 3,4 milliárd forintos trolitender.
 
A nagy mellénnyel beharangozott vizsgálatok ellenére a budapestieket milliárdokkal megkárosító dilettantizmusnak máig nincs gazdája. Sem Tarlós István leköszönő főpolgármester, sem Vitézy Dávid BKK-vezérigazgató nem vonta le a megfelelő következtetéseket. Helyettük a budapestiek vonják majd le a következtetéseket az őszi önkormányzati választásokon.
 
Horváth Csaba,
fővárosi frakcióvezető

 
 
TovábbTovább
BezárBezár
1.
2.
3.
4.
5.
 
Videósáv